MAGAMRÓL

“Végzettségem szerint orvos vagyok, azon belül is a pszichiáterek furcsa táborába tartozom.
Keveset dolgoztam a szakmámban, de igyekeztem minél szélesebb körben képződni (családterápia, kognitív- és viselkedésterápia, hipnoterápia), és évek óta a gyógyszeriparban dolgozom, főleg belső trénerként. Szóval a betegeket egészségesekre cseréltem, és azon munkálkodom, hogy sikeresek és elégedettek legyenek az életben. Egyébként az egészséges emberek sem tökéletesek, mindenkiben van gubanc, félelem, szorongás, de sokszor pont ezek sarkallják őket kiemelkedő teljesítményre.
Az első könyvem megjelenése előtt nem sokat írtam, még kevesebbet publikáltam. A Magánügy első és utolsó sora között nagyjából 20 év telt el, ebből 17, hogy egy sort sem írtam hozzá. Aztán jött egy gondolat, hogy befejezem, és hozzáláttam a maradék 370 oldalhoz.

Édesapámnak köszönhetem, hogy vonzódom a humorhoz, és imádok nevetni. Ő is írogatott és rajzolt, kezdetben a helyi (debreceni) újságban hetente egyszer megjelenő vicces féloldalban, aztán a Ludas Matyiban, ahol egy ideig a főszerkesztők között volt. Nekem is jutott az életszemléletéből, és remélem, sikeresen tovább adtam a gyerkőceimnek (Gergőnek és Zsófinak) is.

Szeretem a zenét (zenei általános iskola, 4 év trombita, 4 év vadászkürt, felnőttként 3 év zongora és 2 év basszusgitár), imádom a filmeket (nagymamám mozipénztáros volt Püspökladányban, fél gyermekkoromat a vászon előtt töltöttem), szívesen olvasok. Nem nekem valók azok a sportok, ahol köztem és a talaj között ingoványos közvetítő közeg (korcsolya, görkori, síléc, gördeszka) van, és a vízben is inkább a túlélésért küzdök úszás közben.”

george cooper

MAGÁNÜGY

Elsők között lehettem, akik olvashatták a könyvedet, ami a napokban jelenik meg. Ennek kapcsán beszélgetünk most, hisz mégsem mindennapi történés, hogy szemtanúi lehetünk, amint az egyik kollégánk kiadja élete első könyvét, melyhez ezúton is szívből gratulálok! Valahogy úgy képzelem, hogy titkon mindig is erre a pályára készültél.

Tudom, hogy sokkal jobban hangozna, ha azt mondanám, hogy már egész gyerekkoromban erre a pályára készültem, de ilyenről szó sincs. Nem nyertem el az általános iskola alsó tagozatában a novellaíró verseny fődíját, hiszen el sem indultam, így nem tudok egy igazán meghatározó momentumot kiemelni. Párszor írtam kisebb történeteket, de mindig rájöttem, hogy kísértetiesen hasonlítanak egy általam az előző két hétben látott film cselekményéhez. Ekkor lehettem olyan tizenöt éves. Később, mikor medikusként ügyelnem kellett az egyik éjszaka a kórházban, írtam egy kis történetet, emlékszem, még napokig gyúrtam utána, na, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy egyszer majd jó lenne írni egy könyvet, azaz tovább gyúrni azt, amit akkor, huszonöt évvel ezelőtt ott elkezdtem.

Ez rengeteg idő, mi történt?

Elakadtam a történettel. Akkor nem tudtam, hogy miért, ma már tudom. Mindig is szerettem Rejtő könyveit, és valójában én egy Rejtő könyvet akartam akkor írni, erre jöttem rá, és arra is, hogy az a nyelvezet, amit használ, az neki jól áll, de a mai korban tőlem ez egy kissé erőltetettnek tűnt, kilógott, érezhetően hiteltelen volt. Annyira rossznak éreztem, hogy hagytam is…

És aztán huszonöt év után kezedbe akadt, és ott folytattad, ahol abbahagytad?

Majdnem. Kicsit át kellett dolgoznom az első részt, de hihetetlen késztetést éreztem arra, hogy befejezzem. Mindenféle határidőt szabtam meg magamnak, Excel táblába készítettem el az időbeosztást, könyveket olvastam a regényírás fortélyairól, bár meglehetősen kevés szakirodalom van a témában.

A regényírásról szóló könyvekben – azok közül, amiket olvastál – mi volt a leghasznosabb tanács?

Egyértelműen az, amit John Braine Hogyan írjunk regényt című könyvében olvastam. Az a lényeg, hogy heti háromszor le kell ülni és írni kell két órát, minden alkalommal. Nem szabad arra várni, hogy majd megszáll az ihlet, hogy jön a múzsa és homlokon csókol, és ha a füstös kávéház romantikája sincs meg a dolognak, akkor is le kell ülni és írni kell, ha teszik, ha utálod, mindig. És persze a másik nagy tanulság számomra az volt, hogy nem akarhatok utánozni valaki mást…Meg kellett találnom a saját hangomat, a saját stílusomat.

Tehát szakítottál a múltbéli elképzeléseddel, hogy rejtőjenősen próbálsz írni, helyette dzsordzskúperesen kezdtél el alkotni.

George Cooper az én írói álnevem; a cooper bodnárt jelent, és mivel a Gyulának nincs igazi angol megfelelője, pontosabban nekem nem annyira tetszik, ezért esett a választásom a George-ra.

és a könyved címe pedig?

Magánügy.

Egy pillanatig azt hittem, hogy nem akarod elárulni! De nem erről van szó, tényleg az a könyved címe, hogy Magánügy. A szerzői neved megvolt tehát, volt egy jó címed, tudtad, hogy egy vicces, szórakoztató bűnügyi regényt akarsz írni, és addigra már mindent tudtál a regényírásról. Ezek után minden ment, mint a karikacsapás?

Azt hiszem, igen. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy elkezdem belevinni a szereplőimet bizonyos szituációkba, és észrevettem, hogy egy idő után élni kezdenek a karakterek. Folyamatosan agyaltam, hogy mi lehetne egy jó fordulat, egy újabb felütés, milyen új karaktereket hozzak esetleg be, vagy milyen legyen a személyiségük.

Apropó, személyiség! Mennyire adod bele a saját személyiségedet a karakterekbe?

Mindegyik karakter valahol én vagyok! Óhatatlanul van belőlem mindegyikben egy kicsi, kivéve egy valakit, aki a legelején szerepel, de ez azért van így, mert akkor, 25 évvel ezelőtt még próbáltam rejtősen írni, így a karakter is egy igazi rejtői figura. Ugyanakkor azért nem változtattam ezen, mert valahol ezzel szeretnék tisztelegni Rejtő munkássága és nagysága előtt. De természetesen hozzám legközelebb a főszereplő áll, már csak azért is, mert egyes szám első személyben beszél, így nem tudok kiszakadni az ő szerepéből. Ez sokkal személyesebb így, arról nem beszélve, hogy nem érzem magam kívülállónak.

És mi van a női karakterekkel? Mennyire jelenik meg az általad elképzelt nőideál, mert ha visszagondolok, kivétel nélkül mindegyik karakter jó nő a könyvben?

Ha csak a saját zsáneremre építettem volna, akkor mindegyik nő szőke lett volna, ahogyan ez kezdetben volt is, de hamar rájöttem, hogy ez nem túl szerencsés… Ezért elkezdtem jobban felépíteni a női karaktereimet is, ami a legnagyobb fejtörést okozta nekem.

Sokan tudjuk rólad, hogy pszichiáter vagy. Miért érezted szükségét annak, hogy mindenképp legyen egy karakter a könyvben, aki pszichiáter?

Talán azért, mert ő egy biztos pont volt, még akkor is, ha keveset szerepel és karakterileg nem is áll közel igazán hozzám. Ugyanakkor persze azt is látni kell, hogy egy író számára, amit a könyvben leír, az csak egy metszet abból, amit valójában átél gondolatban az események során. A könyv történetének 90 százaléka a könyvön kívül van. Az én fejemben sokkal nagyobb a gyökere a történetnek, mint amennyit megírok belőle. És az is biztos, hogy a pszichiáter, mint karakter, fog még szerepelni főszereplőként is következő könyveim egyikében.

Rejtőn kívül kiket tartasz nagy tehetségeknek, kik a példaképeid?

Ott van például Leslie L. Lawrence (Lőrincz L. László), vagy Vavyan Fable (Molnár Éva), akiktől jó néhány technikát lestem el, az egyik ilyen, hogy nemcsak egy esemény mentén haladhat végig a cselekmény, hanem párhuzamosan több, akár teljesen különálló fejezet bontakozhat ki.

Őrület! Régen a Columbot néztük, ma már az NCIS-ben legalább 2-3 gyilkosságnak tesznek pontot a végére. Izgulsz, hogy milyen lesz a könyved fogadtatása?

Nagyon! Nehezen viselem a kritikát, és biztosan nem fog jól esni, ha valami rosszat mondanak majd, de azt már megtanultam, hogy sokfélék vagyunk, sokféle ízléssel, ezért majd igyekszem erre gondolni, ha valaki éppen nemtetszését fejezi ki. Persze, a titkos vágyam az, hogy épp utazom a vonaton, és azt látom, hogy valaki pont az én könyvemet olvassa, és időnként felröhög.

Egyetlen dolog hibádzik, ha jól sejtem, nem közlekedsz túl gyakran vonattal! Számíthatunk folytatásra? Az előbb már emlegettél egy következő könyvet, erről mit lehet elárulni?

Ami azt illeti, már el is kezdtem, de még nagyon az elején vagyok. A Magánügyből egy pici szálat továbbviszek, és abból lesz a következő rész.

Én pedig remélem, hogy arról is beszámolhatunk majd! Végezetül már csak egy dologra vagyok nagyon kíváncsi, hogy hol lehet megvásárolni a könyvedet?

Interneten keresztül a bookline.hu és libri.hu oldalakon, gyalogosan a Líra, Libri és Alexandra könyvesboltokban.