…és a könyved címe pedig?
Magánügy.
Egy pillanatig azt hittem, hogy nem akarod elárulni! De nem erről van szó, tényleg az a könyved címe, hogy Magánügy. A szerzői neved megvolt tehát, volt egy jó címed, tudtad, hogy egy vicces, szórakoztató bűnügyi regényt akarsz írni, és addigra már mindent tudtál a regényírásról. Ezek után minden ment, mint a karikacsapás?
Azt hiszem, igen. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy elkezdem belevinni a szereplőimet bizonyos szituációkba, és észrevettem, hogy egy idő után élni kezdenek a karakterek. Folyamatosan agyaltam, hogy mi lehetne egy jó fordulat, egy újabb felütés, milyen új karaktereket hozzak esetleg be, vagy milyen legyen a személyiségük.
Apropó, személyiség! Mennyire adod bele a saját személyiségedet a karakterekbe?
Mindegyik karakter valahol én vagyok! Óhatatlanul van belőlem mindegyikben egy kicsi, kivéve egy valakit, aki a legelején szerepel, de ez azért van így, mert akkor, 25 évvel ezelőtt még próbáltam rejtősen írni, így a karakter is egy igazi rejtői figura. Ugyanakkor azért nem változtattam ezen, mert valahol ezzel szeretnék tisztelegni Rejtő munkássága és nagysága előtt. De természetesen hozzám legközelebb a főszereplő áll, már csak azért is, mert egyes szám első személyben beszél, így nem tudok kiszakadni az ő szerepéből. Ez sokkal személyesebb így, arról nem beszélve, hogy nem érzem magam kívülállónak.
És mi van a női karakterekkel? Mennyire jelenik meg az általad elképzelt nőideál, mert ha visszagondolok, kivétel nélkül mindegyik karakter jó nő a könyvben?
Ha csak a saját zsáneremre építettem volna, akkor mindegyik nő szőke lett volna, ahogyan ez kezdetben volt is, de hamar rájöttem, hogy ez nem túl szerencsés… Ezért elkezdtem jobban felépíteni a női karaktereimet is, ami a legnagyobb fejtörést okozta nekem.
Sokan tudjuk rólad, hogy pszichiáter vagy. Miért érezted szükségét annak, hogy mindenképp legyen egy karakter a könyvben, aki pszichiáter?
Talán azért, mert ő egy biztos pont volt, még akkor is, ha keveset szerepel és karakterileg nem is áll közel igazán hozzám. Ugyanakkor persze azt is látni kell, hogy egy író számára, amit a könyvben leír, az csak egy metszet abból, amit valójában átél gondolatban az események során. A könyv történetének 90 százaléka a könyvön kívül van. Az én fejemben sokkal nagyobb a gyökere a történetnek, mint amennyit megírok belőle. És az is biztos, hogy a pszichiáter, mint karakter, fog még szerepelni főszereplőként is következő könyveim egyikében.
Rejtőn kívül kiket tartasz nagy tehetségeknek, kik a példaképeid?
Ott van például Leslie L. Lawrence (Lőrincz L. László), vagy Vavyan Fable (Molnár Éva), akiktől jó néhány technikát lestem el, az egyik ilyen, hogy nemcsak egy esemény mentén haladhat végig a cselekmény, hanem párhuzamosan több, akár teljesen különálló fejezet bontakozhat ki.
Őrület! Régen a Columbot néztük, ma már az NCIS-ben legalább 2-3 gyilkosságnak tesznek pontot a végére. Izgulsz, hogy milyen lesz a könyved fogadtatása?
Nagyon! Nehezen viselem a kritikát, és biztosan nem fog jól esni, ha valami rosszat mondanak majd, de azt már megtanultam, hogy sokfélék vagyunk, sokféle ízléssel, ezért majd igyekszem erre gondolni, ha valaki éppen nemtetszését fejezi ki. Persze, a titkos vágyam az, hogy épp utazom a vonaton, és azt látom, hogy valaki pont az én könyvemet olvassa, és időnként felröhög.
Egyetlen dolog hibádzik, ha jól sejtem, nem közlekedsz túl gyakran vonattal! Számíthatunk folytatásra? Az előbb már emlegettél egy következő könyvet, erről mit lehet elárulni?
Ami azt illeti, már el is kezdtem, de még nagyon az elején vagyok. A Magánügyből egy pici szálat továbbviszek, és abból lesz a következő rész.
Én pedig remélem, hogy arról is beszámolhatunk majd! Végezetül már csak egy dologra vagyok nagyon kíváncsi, hogy hol lehet megvásárolni a könyvedet?
Interneten keresztül a bookline.hu és libri.hu oldalakon, gyalogosan a Líra, Libri és Alexandra könyvesboltokban.